Zarubay Bence:
Sehová sem vezet

Tivadar kissé szomorú volt, de inkább álmos. Lement a parkba, levitte a kenyérmorzsát papírszalvettába hajtva, uzsonnára a verebeknek. Ásítva ült a padra és a morzsát kiszórta a kavicsok közé. A kék ballon begyűrődött a térde alá, ahogy hátrahúzta a lábát. Erről azonnal Erna jutott eszébe valahogy. Meg a futballista férje... Lenézték őt. Erna sokszor állt kint a körfolyosón és cigarettázott. Várta haza a férjét. Tivadar ilyenkor felnézett rá a gangról és rámosolygott biztatólag. Erna soha nem mosolygott vissza, mert egyszer a fél fogsorát Hamburgban hagyta egy nagynénjénél, aki másnap hajóra szállt mert beleszeretett egy idős dán erdészbe. Az északi tengeren azután egy viharban a néni retikülje beleesett a jeges hullámokba, benne a hamburgi lakás kulcsa... A néni azóta Helsingörben él a dán erdésszel, aki már nem tud felkelni, annyira öreg. Erna ezért sosem mosolyog azóta. Viszont álmodozón kikönyököl nap mint nap a gang fölé, gondolatban alámerül búvárharanggal az északi tenger hullámaiba, megtalálja a néni retiküljét a kulccsal, Hamburgban pedig marhahúst rendel sok tormával és egész este csak rág... Tivadar elbóbiskolt a padon, pedig már hűvös volt az idő és kezdett sötétedni. A morzsát felcsipegették a verebek és a gyűrt szalvétát kilopta a férfi zsebéből egy vérmes galamb. Álmodott. Dán erdész volt álmában és egy hamburgi öregasszonnyal élt, akinek a nevét sem tudta, de egész nap vele volt és siránkozva mondta el minden reggelinél, hogy mennyire sajnálja azt a retikült, de hálisten a műfogsorának jót tett a dán levegő, vagy a hajóúton történt valami a viharban odafelé, mert azóta nem töri egyáltalán ott hátul és a szemfogak is jobban illeszkednek... Tivadar ekkor felriadt, mert az agilis galamb nagyot rántott a zsebén. Elhessentette, nyújtózott, kiropogtatta a hátát és elindult haza vacsorázni, mert ez az álmodozás sehova nem vezet...