Haynal Ákos:
Randevú

Hirtelen termett előtte. Meg akarta szerezni. Nem tervezett semmit, nem gondolkozott azon, hogy mi lesz a szerzés után, mert a bírvágy mindennél erősebb volt. Tökéletesnek látta a homlokán a Napot, mellén a Holdat, oldalán a csillagokat. Követnie kellett mindenhová. A Lány nem csak a közelségét, de babonázott tekintetét is érezte. Hátrafordult és megkérdezte: Mutassak valamit? Egyelőre nem sokat, csak kicsit. Ha megérted, talán megértesz mást is. Hatalmat adok neked. Nem sokat, csak kicsit. Ha megérted, mire használd, talán megértesz mást is. A Férfi gondolkozás nélkül bólintott. Ha ezzel közelebb kerül hozzá, akkor feltétlenül benne van a játékban.

Egy szempillantás alatt ledőltek a szoba falai és a Boltban találták magukat, a végtelenben találkozó, rogyásig terhelt polcok között, ahol színes feleslegességek tolakodnak az emberek elé és szánalmasan bizonygatják, hogy szükség van rájuk. A Lány egy kézmozdulattal halvány derengésbe vont egy Fiatalembert. Uram! Uram! Kiabált a srácra a Biztonsági őr olyan hangsúllyal, amiből egyértelműen kiderült, hogy „Uram” alatt azt gondolja, hogy „Állj meg te rohadék”. Az üzletben mindenki biztos volt abban, hogy lopott a Fiatalember, azonban a hátizsákjában nem volt semmi gyanús. A Férfi bár szólhatott volna az elején, hogy mindennek tanúja volt, hogy a Fiatalember nem vétett semmit, nem tette, mert ez nem az ő dolga.

Pillanatok alatt átrendeződtek a Bolt polcai, az áruk eltűntek, és a Hivatalban találta magát, ahol lélektelenül fonják a sorsokat olyanok, akiknek lélektelenül fonják a sorsát. A Lány könnyű mozdulattal egy fülke előtt fészkelődő alakra mutatott. A Férfi azonnal felismerte a Biztonsági őrt, ahogy az idegesen markolássza sorszámát, és egy papírt mutogat a Hivatalnoknak. A Hivatalnok figyelmetlenségéből adminisztrációs hiba esik, de az egyenlőtlen játszmában a Biztonsági őr áll vesztésre. A Férfi egy mozdulattal helyrehozhatta volna a félreértést, mert pontosan látta, hogy hol esett a hiba, de nem tette, mert ez nem az ő dolga.

A Hivatal falai másodpercek alatt feloldódtak a térben és a szmogtól szürke, utca felé dőlő házfalak között találták magukat, ahol a hisztérikusan rohangálóknak akadálypályát a dugóba ragadt kocsik, kidőlni készülő oszlopok, vakon bámuló villanyrendőrök, és az őszi fagyokra készülő hajléktalanok kupacba rendezett cuccai jelentik. A Lány kicsit oldalra billentette fejét, és ez a mozdulat a Férfi tekintetét a Hivatalnok felé irányította. Pillanatok alatt kiderül, a Hivatalnok kocsiját azért lakatolta le a történetünk elején megismert Fiatalember, mert amíg az parkolt, időközben hirtelen egy megállni tilos tábla termett az egyik sarokra. Férfi megtehette volna, hogy eltünteti a tiltótáblát, de nem tette, mert nem az ő dolga.

Még végig sem gondolta a gondolatot, máris újra a szobában találta magát. Tűpontosan látta, hogy mindezt miért mutatta meg neki a Lány. Milyen jó, hogy én egyikük sem vagyok, ilyenek velem nem történhetek – futott át az agyán. Milyen jó, hogy nem használtam a hatalmamat, hiszen semmi tragikus nem történt. Tudja, ha most bölcsnek mutatkozik, felülemelkedik az ilyen pitiáner problémákon, a Lány tálcán fogja kínálni neki szívét. A Lány ekkor megfordult és a homlokán a Nap azt sugározta, mellén a Hold azt suttogta, oldalán a csillagok azt zengték, hogy elfelejtetted, hogy általam nem csak nézni tudsz, hanem cselekedni is. Nem értetted meg, nem értettél meg engem. Nem hiheted hát, hogy nekünk együtt van dolgunk - és azzal a hirtelenséggel tűnt el, ahogy megjelent.