Szeles Judit:
Utolsó reggeli

Hol volt, hol nem volt. Egy unikornis lányról, aki az utolsó reggelen kiürítette szivárványszínű szívét.

Kulminációt akart egyből. Már az első Facebookon meglátott képektől erotikus álmai voltak. Az IRL-találkozás sem ütött ki balul. Magában konstatálta, hogy a faun szép, őzikeszerű ám mégis férfias. Sálgalléros szürke kötött pulóvert viselt. Ráfeszült a mellkasára. Szerette volna, ha az ő mellkasára
pedig a fiú tenyere feszült volna rá. Végigjátszott minden lehetséges pózt gondolatban egy pohár sör mellett. Mint a Káma Szútrában. A faun söre gyöngyözött, akár a szavak a száján. A lány nem szólt semmit, csak hallgatta a hangokat. Meztelenre vetkőztette szemével a faunt, egészen a paták legszéléig.

A faunok a római mitológiában kecskelábú, félig ember alakú lények, a görög szatírok megfelelői, az érzékiség és a csúfolódó kedv szimbólumai.

Az egyszarvú, latinul unikornis, görögül monocerosz, ló alakú mesés állat, homloka közepén egyenes hegyes szarvval. Ókori eredetű hiedelmek szerint szarvának pora minden méreg hatását közömbösíti; az állatot csak úgy lehet elfogni, ha egy szűz leányt ültetnek le útjába, az előtt letérdel, és az ölébe hajtja a fejét. Különösen a középkorból maradt fenn sok ábrázolása; kedvelt volt címerállatként is. A szűziességnek vagy Szent Jusztiniának volt a jelképe.

Az unikornis lány nem tudott semmit mondani, amikor a faun megkérdezte tőle az utolsó reggelen, hogy szereti-e. Addigra már minden lehetséges pózt végigjátszottak. Addigra már kiürült a szív is. Így ürült ki a szivárványszínű szív. Kis pöttyös bögréjébe hullajtott egy könnyet, amelyen megtört a fény.